Art To Wear

Interjú Somogyi Rékával divatról, művészetről, életről,

és arról, hogy hogyan született meg

a "hordható művészet" gondolata

"Munkámban konzekvensen egy technikát használok, ahol kontúrral rajzolom elő a látványt és festem ki az így elhatárolt részeket. Egységesen szinte mindig ugyanakkora felületre alkotok, noha léteztek megrendelésre készített nagyobb – két és háromméteres – festmények, ám a mivel a selymet vízszintesen kell festeni, nehogy lecsorogjon, így maximum másfél méter szélesség az, amit felülről átérek."

PB: Szia Réka, nagyon köszönöm, hogy elfogadtad az interjút. Elmesélnéd nekünk, hogyan került a művészet a ruházati tervezésbe, mi motivált téged, és vezetett erre az útra?

SR: Tíz éve nagyjából, hogy megszületett bennem egy vágy, hogy szeretném a festményeimet viselni is, mindennek az volt a fő oka, hogy olyan ruházatra vágytam, mely noha megvéd, melegít, de nem takar el, vagyis már a ruhán lévő motívumok alapján le lehessen olvasni rólam, ki vagyok, hol vagyok, min gondolkozom éppen. 

PB: Az “Art to Wear” szlogen arra utal, hogy a művészet az életünk mindennapi részévé válhat. Te hogyan érzed magad, amikor látod a saját műveidet a divat világában megjelenni?

SR: Nagyon jól, természetesen. Így kellene öltözködnünk, hogy a ruháink azt a benső folyamatot tárják fel, melyben éppen vagyunk. A festmények lelki, érzelmi, szellemi utak leképezései, és hiszem azt, hogy itt nincs határ, hisz kollektív történeket festek, tehát mindenki talán magához éppen illő képet visel a ruhán.

PB: Az alkotásaidat most már nem csak vásznon lehet megcsodálni, hanem ruházati termékek formájában is. Milyen kihívásokat jelentett számodra a festményeidnek az átültetése a ruházati termékekre? Van valami, amit nehezebb volt megvalósítani, mint a többi?

SR: Az egyik legnagyobbat, ugyanis itt jöttem rá, milyen kiváltságos helyzetben vagyok, hogy a festészet magányos folyamat, s egy kép elkészülte nem függ másoktól, s önálló lehetek. Na viszont a ruhagyártás azzal szembesített, ahogy kilépek a festőszobából, semmi sem megy egyedül. A legnagyobb kihívást a megfelelő partenerek - aki magáról csak annyit állít, amit meg is valósított - megtalálása volt. Az álmodozókat nem szeretem. Én sem álmodok, nem használok semmilyen módosító szert, szuper unalmas vagyok, ébren élem meg úgy a világot, ahogy lefestem, ami fárasztó nagyon.

És pontosan tudom, mihez értek, s noha egy ideig el tudok végezni tőlem idegen feladatokat is, de elég hamar beletörök és teljesen kimerülök. Viszont fejben pontosan átlátom a gyártás folyamatát,  jó karmester vagyok, de nem vagyok grafikus, nyomdász, sem varrónő, aki aztán kivitelezi, amit elképzelek. 

PB: Az emberek gyakran a ruháikon keresztül fejezik ki egyediségüket és kreativitásukat. Hogyan gondolod, hogy járul hozzá a művészet az egyediség és kreativitás megjelenéséhez az emberek öltözködési stílusában?

SR: Esetemben naplófestésről van szó, krónikásként állok az életem mellett, és jegyzem fel, ami megesik velem. Csak arról merek festeni, amit ismerek. Az utolsó negyvenes évemet kezdem az idén augusztusban, eddig tudok a történetről hitelesen szólni és fontos, hogy csak a női oldalról festek. Ám azt is gondolom, hiába tűnünk a felszínen nagyon különbözőnek, valójában itt szinte mindenki ugyanazt a könyvet írja, csak más szavakkal. Szóval, aki egy képemmel díszített ruhámba bújik, - és itt mindig csodálkozom, milyen szép az az öntudatlan választás, amikor valaki egy festményem mellett dönt, hisz zsigerből szinte mindig aktuális érzelmi állapotát tükrözi egy-egy kép, és mivel én elég sokszínűen érzek, szinte megfestettem a bánat és az öröm minden színét és formáját - azzal lényegében önmagát fejezi ki. Nem szeretem az általánosítást, csak konkrétumokban tudok gondolkozni, a képeim is nagyon konkrét esetek, így egy-egy ruhaválasztás akár nagyon pontosan kifejezheti viselőjéről, éppen miben van, az életben hol áll.

PB: Az alkotásaid nagyon sokféle érzelemet és gondolatot hordoznak magukban. Milyen érzéseket és gondolatokat szeretnél átadni az embereknek a művészettel az általad tervezett ruhák és kiegészítők formájában?

SR: Ne takarjuk el egymás elől magunkat emberek, ne féljünk másiktól, és aki bánt annak a legrosszabb. Közös a csónak, mely itt mindannyiunkat a torkolat felé visz. És ne higgyük azt, elég ha holnap kezdünk el szeretni, mert előbb jön el a halál, mint az a  bizonyos holnap.

PB: Az általad tervezett ruhák és kiegészítők egyszerre töltik be a funkciójukat és jelentik a művészetet. Milyen hatást szeretnél gyakorolni az emberekre az általuk viselt művészeti alkotásokkal?

SR: Egy-egy festmény egy életállomás, egy kitüntetett pillanat leképezése, hiszem azt, hogy közös pillanatok ezek, s még ha látszólag nőként különbözőek is vagyunk, mégis nagyon hasonlóak a sorsaink. Befogadni, világra hozni, szeretni vágyunk, aztán meg úgy halni meg, hogy észre sem vettük, hogy ez a halál, mert csak belesimulunk valamibe, ami mindig is körbeölelt, csak mi takartuk el az életünkkel. Hatást nem szeretnék gyakorolni, csak abban bízom, az egyes ruhák közvetlenebb, gyorsabb, tartósabb találkozásokat teremtenek, hogy általuk előbb felismerjük egymást.

PB: Végül, miért fontos, hogy az emberek által viselt ruházati termékekben megjelenjen a művészet? Mi az az üzenet, amit közvetíthet az Art to Wear szlogennel, és miért fontos, hogy megértsük ezt az üzenetet?

SR: Mert saját kicsi hitvallásom szerint ebben a nagyon szűknek, feketének, vasnak hívott korban, ahol élünk, az őszinte, igazságkereső művészet az az utolsó híd, ami összeköti a valótlan a valóssal. A művészeti alkotások csendes, láthatatlan harcot folytatnak ezzel az elfáradt, sok ponton hazug, felszínes világgal. A műveknek minél jobban láthatóvá kell válniuk, az pedig, hogy viseljük őket az egyik ilyen út. 

Köszönjük szépen az interjút! Pólóbár 

ART TO WEAR | Somogyi Réka

Nézd meg Réka legújabb termékeit: